Általában sok teendője van egy elsősegélynyújtónak, amikor segítséget nyújt. Valljuk be, nem kevés agymunkát igényel, hogy egyszerre odafigyeljünk megannyi tényezőre - a saját biztonságunk, a beteg biztonsága, a beteg kezelése, kikérdezése, mentők értesítése, és még sorolhatnám. A következőkben bemutatok nektek egy olyan protokollt, eljárási sablont, amit minden esetre rá tudtok húzni, és nagyban megkönnyíti a segélynyújtást, ezzel megnövelve a beteg esélyeit.
Hát akkor, vágjunk bele!
I. Első teendő: biztonságról való gondoskodás.
Nem szeretnék most papolni olyan dolgokról, amik a gyakorlatban nem hasznosak, de tapasztalatból mondom, sokszor nem
is sejtenénk, hogy mi, vagy a betegünk veszélyben van. Ilyen például, amikor belépünk egy házba, a földön fekszik egy eszméletlennek tűnő beteg. Ha megkezdenénk a beteg ellátását, az életünkbe kerülne - lehet, hogy eszünkbe sem jutott, de jelen esetben szén-monoxid-mérgezés volt. Szoktuk mondani: "halott hős nem ment életet" - a legnagyobb hősök azok, akik tudnak segíteni, akik pedig meghalnak, vagy akár csak megsérülnek, azok nem fognak tudni életet menteni.
Helyszínre érkezve győződjünk meg a biztonságunkról, gondoljunk mindenre (elektromosság, forgalom, mérgezés, tűz- és robbanásveszély, aggresszivitás), majd ha észleltünk veszélyforrást, mihamarabb tegyünk azért (ha tudunk), hogy biztonságosan megszüntessük (fényvisszaverő mellény felvétele, áramtalanítás, stb). Ha nem tudjuk megszüntetni biztonságosan a veszélyforrást (fegyveres személy, tűz, stb), a helyszínt és szükség esetén a beteget is mielőbb hagyjuk el és haladéktalanul értesítsük a megfelelő szerveket (rendőrség 107, tűzoltóság 105).
Amire sokan nem is gondolnak itt, az a fertőzésveszély, ami azonban könnyen -legtöbbször egyszerű gumikesztyű segítségével- kiküszöbölhető. Tegyük hát meg!
Ha a saját biztonságunk megvan, vizsgáljuk a beteg biztonságát, ha nincs biztonságban, vigyük el a helyszínről. Erre tökéletes módszer a Rautek-féle műfogás (felültetett beteg hónalja alá nyúlunk hátulról egyik karját könyékben behajlítjuk, alkar két végét megfogjuk, és a beteget enyhén megemelve húzzuk).
Ha a biztonság megvan, már foglalkozhatunk a szó szoros értelmében vett elsősegéllyel. Fontos az első benyomás is. Gondolok itt a körülményekre, a beteg testhelyzetére, mozog-e, van-e látható vérzés, mi történhetett, stb.
II. A második teendő a beteggel való kommunikáció.
Ha látszólag eszméletlen, megrázzuk a vállát, hozzá szólunk. Amennyiben továbbra sem reagál, hátrahajtjuk a fejét és légzést vizsgálunk 10 mp-ig, feje fölé hajolva, 3 érzékszervünk segítségével. (->IV. pont)
Ha eszméleténél van, hozzá szólunk, meggyőződünk róla, hogy tudja-e, hol van, megkérdezzük, miben segíthetünk, mi történt, mi a panasza. Ez alapvetően meghatározza, hogyan lépünk tovább. A beteg elájult, vagy csak megbotlott? A hasa fáj, vagy a csuklója, amit a hasához tart? Ilyen kérdésekre keresünk most választ. Most már körvonalazódott bennünk jobb esetben, hogy mivel állunk szemben.
III. Teljes betegvizsgálat
Habár már nagyjából tudjuk, miről van szó , például tudjuk, hogy a betegnek eltörött az alkarja, vagy kificamodott a bokája, mégis végig kell vizsgálnunk szinte minden esetben a teljes testét, további sérüléseket keresve. (Kivétel: ha a beteg nem lélegzik; illetve, ha egyértelműen ún. izolált sérülése van, tehát pl. elvágta az ujját.)
Hogy ez miért szükséges? Képzeljünk csak el egy motoros balesetest, aki könyök fájdalmakra panaszkodik, nagyon fáj a könyöke, amin egy nagy horzsolás van. Azonban a betegünknek jelen esetben van egy gerincsérülése is, ami miatt nem érzi a lábait; agyrázkódása miatt zavart, ezért fel sem tűnik neki; az érzéketlen lábszárán nyílt törés van, a törött csontvég átszúrt egy artériát, így nadrág alatt erős artériás vérzése van. Ha azzal bajlódnánk ilyenkor, hogy fertőtlenítsük a könyökét és rakjunk rá fedőkötést, nem vennénk észre a súlyos vérzést.
Tehát, a beteget vizsgáljuk át tetőtől talpig. Tapintsuk meg a fejét (Deformitás? Vérzés?), nézzük meg mindkét szemét (pupilla
szimmetrikus? /annak kell lennie, ha nem az, akkor például stroke-gyanú, vagy koponyaűri vérzés; pupilla szűk/tág? Mérgezésekre utalhatnak; szem alatt pápaszem-bevérzés? Koponyaalapi törésre utal); nézzünk bele az orrába, fülébe, hátsó garatfalára (vér/tiszta folyadék szivárgása: koponyaalapi törés); tapintsuk meg két oldalról a nyaki gerincet (deformitás és/vagy fájdalom: gerincsérülés: nem mozoghat); kulcscsontját, vállát, felkarját tapintsuk meg (deformitás/fájdalom: törés); mellkas két oldalról összenyomása (fájdalom: bordatörés); alkar, csukló tapintása (deformitás, fájdalom: törés); ujjait megmozgatjuk, megkérdezzük, érzi-e, amikor hozzáérünk (rendellenes: gerincsérülés → nem mozgatjuk); has tapintása (fájdalom); medence nyomása (fájdalom: medencetörés → nem mozgatjuk); combcsont és lábszár vizsgálata; érintés a lábakon, lábujjak mozgattatása (gerincsérülés).
Eközben a beteggel folyamatosan beszélgetünk, megkérdezzük: Mi történt pontosan, mire emlékszik? Milyen panaszai vannak? Van valamilyen betegsége? Gyógyszerallergia? Szed valamilyen gyógyszert? És természetesen a többi kérdés, ami szituációfüggő.
IV. sürgős ellátást igénylő sérülések ellátása
A teljes betegvizsgálatot azonnal félbeszakítjuk, ha találunk valami sürgősen ellátandót, és gyorsan ellátjuk (súlyos artériás vérzés → végtagemelés, nyomáspont, nyomókötés); vagy ha a beteg eszméletét veszti (légzésfigyelés, kielégítő légzés esetén stabil oldalfekvés). Ennek a pontnak a „Sürgős teendők” nevet adhatjuk. Miután a félbeszakítás okát elláttuk (nyomókötés), folytatjuk és befejezzük a teljes betegvizsgálatot.
V. Mentők értesítése (104)
A következő teendő a mentőhívás (104). Ezen sokan biztosan meglepődnek, hogy még csak most. Azonban gondoljunk bele: az elején a betegről semmit sem tudunk. Így gyakorlatilag nem tudnánk megmondani a diszpécsernek (KICS: Központi Irányító Csoport), hogy mihez kérünk mentőt. Ez több hibához is vezethet, például, hogy mivel a telefon túlsó oldalán nem látják a beteget, túl alacsony felszereltségű mentőt küld, túl lassan, így a beteg ellátása nehézkes lesz; illetve túl magas felszereltségű egységet küld, ezzel azt lefoglalja, amíg talán máshol tényleg arra lenne szükség. Kissé jobb megoldás lenne, ha a II. pont után hívnánk mentőt, azonban ekkor az esetleges észre nem vett sérüléseket nem jelentenénk, noha talán azok határoznák meg a beteg ellátását. Például, ha nem veszünk észre egy nadrág alatti súlyos vérzést (valószínűtlennek tűnhet, de ha egy autóbalesetre gondolunk, több sérülttel, izgalommal, stresszel, máris reális a
kép), és csak törött alkarhoz kérünk mentőt, lassabban jön a mentőegység. És ha a teljes betegvizsgálat után hívnánk mentőt? A mentőhívás alatt ekkor a súlyosan vérző beteg kivérezne („elvérezne”), de ha nem is, állapota minden bizonnyal romlana. Mivel a mentők sem tudnak többet tenni ekkor, mint nyomókötés, ezért először mi felhelyezzük, és utána hívunk mentőt. Illik tudni, hogy keringésmegállás esetén (eszméletlen beteg nem lélegzik vagy horkolásszerű akadozó légzés) a mentőket az újraélesztés megkezdése előtt kell hívni /ha nincs segítőnk/, mivel a korai defibrillálás mentheti meg a beteg életét. Gyermekeknél 1 perc újraélesztés után hívunk mentőt, mivel általában az ő keringésmegállásukat nem szíveredetű, hanem légzőszervi eredetű kórkép okozza, és így gyorsan oxigénhez jut. Ezek után természetesen mindkét esetben folytatjuk az újraélesztést (30 mellkasi nyomás:2befújás).
A telefon túlsó felén ülő mentőtiszttel közölni kell a saját nevünket, a pontos címet, a beteg nemét és hozzávetőleges korát, a kórkép jellegét, az esetleges veszélyforrást, műszaki mentés/tűzoltóság/rendőrség szükségességét, és a saját telefonszámunkat.
VI. Betegellátás
Miután a mentőket értesítjük, ellátjuk a beteget. Nyugalomba helyezzük a törött végtagjait, kulcscsont-, váll-, felkarcsont sérülést 2db, alkar-, csuklósérülést 1 db háromszögletű kendővel rögzítünk. Idegen testeket bent hagyjuk, rögzítjük. Hajszáleres vérzésű sebeket fertőtlenítjük, lefedjük. Szükség esetén sapkakötést helyezünk fel, törött orra, állra parittyakötés. A beteget a megfelelő testhelyzetbe helyezzük: izolált könnyű sérülésnél, ha nincs gerincsérülés-gyanú, ültetjük; mellkasi fájdalmas vagy nehézlégző beteget félülő testhelyzetbe helyezünk; koponyaalapi törés gyanút megemelt fejjel fektetünk; eszméleténél lévő arccsonttörött beteget hasra fektetünk, homlokát és mellkasa felső részét alátámasztjuk; hasi fájdalom esetén lábakat felhúzva, fejet alátámasztva fektetjük; minden eszméletlen, jól légző, nem gerinc-/fej-/borda-/hasi-/medence-/combcsontsérültet stabil oldalfekvésbe; gerincsérülés-gyanús, kielégítően légző eszméletlen beteget nem mozdítunk; a nem légző/horkolásszerűen akadozó légzésű beteget a hátára fektetjük, újraélesztjük. Ha a beteg shock tüneteit mutatja (izzadás, sápadt, hideg bőr, szapora, gyenge pulzus, tudatzavar, végül eszméletlenség), lábát megemeljük. A mentők kiérkezéséig a beteggel folyamatosan beszélgetünk, állapotát figyeljük.
VII. Finálé
Végül, amikor a mentők kiérkeznek, elmondunk nekik röviden mindent, amit megtudtunk, és felajánljuk a segítségünket.
A kérdéseket várom az elsosegely@citromail.hu címre, illetve a facebook-oldalon (www.facebook.com/igymentseletet)
